Macska imádók honlapja

Ez a honlap azoknak való akik szereteik a macskálat , és nem kínozzák őket .

Ez az ügyes ragadozó a mecskafélék (Felidae) család, Felis nemének Felis silvestris fajáhoztartozik, a vadmacska alfaja. Körülbelül 3500-9500 évvel ezelőtt férkőzött az ember közelébe a macska (Felis silvestris catus), de pontos adat nem áll a rendelkezésünkre. Viszont egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a háziasítás már jóval előbb elkezdődött, mint ahogy azt mi gondolnánk.  Különböző maradványokat találtak Jerikó mellett, melyek korát 9000 évesre becsülik. Egy ideig nem volt bizonyíték arra, hogy ezek tényleg háziasított állatok lehettek, de egy francia paleozoológus,Jean-Denis Vigne, és munkatársai  a ciprusi Shilloukambos mellett feltártak egy egykori kőkorszaki település temetőjében egy sírt, amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait is megtalálták.  Anatóliában is találtak olyan, körülbelül i. e. 6000 táján készült szobrokat, amelyek macskával játszó asszonyokat ábrázolnak. Ezek alapján feltételezhető, hogy a macska háziasítása Élő-Ázsia területén már 9500 évvel ezelőtt is elkezdődhetett. Egy 2007-es DNS vizsgálat eredménye szerint ősétől már 100-130 ezer évvel ezelőtt elvált, jóval korábban, mint azt a régészeti leletek bizonyítják, majd a termékeny félhold területén élő emberekhez szegődött, hamarabb, mint a kutya. A macskameglehetősen intelligens állat, képes önállóan is kisebb feladatok betanulására, és beidomítható alap parancsok végrehajtására is. Nem utolsósorban kiváló ragadozó.  A természetben több mint 100 féle állat szerepel az étlapján, kisebb rágcsálók, madarak, gyíkok, skorpiók de akár kígyók is.  Természetes mutációk révén számos fajtája és színváltozata létezik. Mára már a szőrtelen és farok nélküli változatait is kitenyésztették.  A macskák több mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak egymással, ide tartozik a nyávogás, dorombolás, fújás, morgás, csiripelés. Több más háziállathoz hasonlóan (pl.: lovakhoz) képesek a vadon életben maradni kolóniákat alkotva. Bár hosszabb távon csak kevés tud élve fennmaradni gazdátlanul. Többségüket elpusztítják a járművek, az éhínség, az időjárás viszontagságai, a betegségek vagy éppen más állatok. Emiatt sok országban, köztük hazánkban is a macskák és más háziállatok elhagyása, illetve otthonukból való szándékos eltávolítása (bántalmazásukhoz hasonlóan) büntetendő!!





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 35
Heti: 22
Havi: 477
Össz.: 51 828

Látogatottság növelés
Oldal: A macskák töténete
Macska imádók honlapja - © 2008 - 2018 - macskaimadok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: macska kommunikáció - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »